2014. július 9., szerda

20. fejezet - A kamera rossz oldalán

Hey, sweeties!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem. Ennek több oka is van. Nincs kedvem magyarázkodni, egyszerűen csak összejöttek a dolgok, amiket meg kellett oldanom.
Ja, és nagyon szépen kérlek titeket, bármennyire is szeretnétek fejezetet, értsétek meg, nem szeszélyből nem teszek fel, hanem mert más dolgom is van. Attól, hogy folyton ezzel jön mindenki, nekem nem lesz plusz két órám. Most például nincs gépem. A telelfonomon pötyögök, mert őszintén szólva inkább felteszem, mint hogy megint azt kelljen hallgatnom, hogy jajj nehogy abbahagyd, és hasonlók. 
De, hogy megosszak veletek valami kedves dolgot is: rádiós lettem! ;-) Eg újabb mérföldkő, amit a médiában átléptem. Új és érdekes tapasztalatok, ha gondoljátok online is hallgatható, ha felkerestek, szívesen küldök linket. 

Nos, és akkor hadd emlékeztesselek benneteket a szavazásra a moduloknál. Nekem ez azért is fontos, mert úgy érzem, nem arra tart a szavazás, amerre kéne. Szeretném hangsúlyozni, hogy a történet, amiben megemlítettem Harry Styles-t, NEM RÓLA SZÓL. Csak jelképesen szerepel a történetben, egyáltalán nincs köze a cselekményhez, és nem fog szerepelni, mint sztár, énekes, és egyéb személy. Valóban segít a történetben, de semmi köze a sztorihoz. Gondoltam szólok. 
A következő napirendi pont, a BTH (Blogspotos Történetíró Hónap). Jelentkeztem, és igyekszem. Már beindult a sztori, nem fanfiction, és hát úgy alakult, hogy közel s távol nincs benne Benedict. Ettől függetlenül persze még mindig ő életem nagy szerelme, és színésze, és mindene, de most egy kicsit szeretnék egy olyan szereplőt is beépíteni a törtnetembe, akit szintén imádok: Eva Green. 

És végül, ne feledjétek, már csak ötször találkozunk!

xx, Elly


***


" Mindig nagyra becsülte a tehetséges embereket. Becsülte, és irigyelte őket. Valahol azt képzelte, hogy saját maga nem jó semmiben. 
Tévedett.
A gyilkolás mestere volt."


 - Megint egy hulla? - nyögtem bele a telefonba. A délutáni forgatás kellős közepén tartottunk, ahol két dologgal viaskodtam: hogy elkerüljem Benedict pillantását, és hogy még véletlenül se hajoljak előre, különben a hátamon csordogáló izzadság rámtapasztja a selyemblúzom. Az év egyik legmelegebb napja volt. Még most is rácsodálkozom a napfényre Londonban, de hogy még a víz is leverjen... - Biztosan most kellek? - Hubbard határozottan kért, ami inkább parancsnak hangzott. - Nemsokára ott vagyok. Ne túrjanak össze semmit. Steve!
 - Miért lopózol? - fordult felém az említett.
 - El kéne mennem. Valakit lelőttek. 
 - Muszáj? Nincs sok vissza...
 - A Yard rámszállt. A 15 éves gyilkoló óta nem szállnak le rólam - fancsali fejjel vontam vállat, holott magamban dícséretek sűrű mormolásával lapogattam meg a hátam. Azért ez menő, lássuk be. Éppenhogy van beléptető kártyám a Yardhoz, és lám, semmiből nem hagynak ki.
 - Menj. De ne feledd, elsősorban a BBC embere vagy! - határozottan bólintottam.

Tulajdonképpen igaza volt. Amióta a rendőrség felkeresett, néha hajlamosak elfelejteni, hogy az, hogy ide jöttem nem azért van, hogy nekik legyen egy saját Sherlock Holmes-uk, hanem hogy a BBC-nek dolgozzak. 
Kicsit magamra is mérges vagyok. 
Jobban kéne öszpontosítanom, és a munkámat végezni. A rendőrösködés amolyan hobbi, amiben jó vagyok, de biztosan nem csinálnám ezt egész életemben. Még mindig felfordul a gyomrom, ha hullát látok, és csak nehezen barátkozom a rendőrségen az automatából érkező kávénak csúfult löttyel. 
Ezzel szemben a tévé az igazán én vagyok. Itt pofázni kell, és eladni magad. 
Például a múlt heti megbeszélés, ahol eldöntöttük, hogy milyen bűntényeket dolgozzon fel a következő Sherlock évad. Az egy király nap volt. Egész nap csak a hangomat kellett hallatnom, és kampányolnom az általam választott ügyek mellett. A lábam lerohadt a fekete magassarkúban, egész nap egy táblára firkáltam, és mire hazaértem azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. 
Imádtam azt a napot. Semmi holttest, semmi vér, semmi agyoniskolázott rendőrpalánta, aki annyit nem tud kinyögni, hogy hol vár a főnök. Mármint, képletesen. Valójában aznap is bűntényekkel foglalkoztam, csak úgy, ahogyan azt én szerettem.


*


Kiharcoltam magamnak egy szolgálati autót. Amíg nem hallottam, hogy az egyik operatőr srácnak is van, simán taxiztam. De nehogymár a fő sztoriszolgáltatónak ne legyen saját autója... Be kellett vetnem a birka szemeket is, de végül csak a seggem alá raktak egy királykék Renault. Kis porbafingó, de úgy cikázom vele a londoni forgatagban, mintha maga lenne a Batmobil.
A kelleténél egy árnyalatnyival lendületesebben szálltam ki, aminek az volt a hátránya, hogy nem készültem fel a kavicságyra. A magassarkú és a fehér, szikrázó, de baromi idegesítően csillogó kis dekorkövek nagyon nem barátok.
Nagy nehezen sikerült kivédeni a hanyatt esést, és nagyon  örültem, hogy mindenki a fehér lepedővel letakart áldozat körül munkálkodott, ahelyett, hogy az én bénázásom nézték volna premier plánban.

- Brian! - intettem a nyomozónak, aki felém fordult, és a fejével biccentett. Ja, a tetthely. Lévén, hogy nem láttam még a hullát, fogalmam sincs, hogy hányadlagos, viszont azt tudom, hogy egy kis domb tetején van a holttest. Az egész hely egy London külvárosában található mesterséges lankás vidék, ahová az emberek a gyerekeikkel járnak ki, hogy piknikezzenek, és megtanítsák a csemetéket bringázni. Mások meg gyilkolni jönnek...
- Gábor... - suttogtam elhalóan. Az én emberem. Vagyis, otthon az volt.
- Ismeri? - kérdezte Hubbard.
- Az operatőröm. Bármennyire, is utáltuk egymást, a legjobb. Mit keres itt?
- Itt ölték meg.
- Hogy?
- Csak nézze meg.

Közelebb hajoltam. Elfelejtett hányingerem lenni. Gáborral utáltuk egymást, de ez nem azt jelentette, hogy bármikor is szeretném látni az agyát.
Hasonlóképpen a rendőrhöz, akit egy hete találtunk, ő is a hátán feküdt. Köré is ugyanaz az üzenet volt festve, mint az első áldozat köré, ami egyre jobban bosszantott. Mi az Istent jelenthet?
Sosem kívántam ezt neki. Nem jöttünk ki jól, de jó szakembernek tartottam. Az ember az ellenségének sem kívánja a halált, hát még egy embernek, akivel évekig együtt dolgozott. Szegény ördög.


*


 - Jól van? - kérdezte az autóban Hubbard.
 - A körülményekhez képest jól.
 - A barátja volt?
 - Az túlzás... Inkább csak ismerősök voltunk. De kár érte - vállat vontam, és kibámultam az ablakon.
 - Nem muszáj jönnie a hullaházba.
 - Akarok. Nem kell pátyolgatnia. Nem a hozzátartozóm, és nem is vagyok korboncnok, hogy meg legyen tiltva.
 - Nem is mondtam semmit... - legyintett Brian. Csendesen vezetett, és csak a rádióból szóló zene szólt a csendben. Nem is kellett több. Még sok is, de nem akartam kikapcsolni.

Ugyanilyen csendesen hallgattam a boncteremben is.
Fura volt Gábort látni a boncasztalon. Amikor legutóbb együtt voltunk egy boncteremben, ő kamerázott, én meg interjúvoltam egy szakembert. Eszembe jutott, mennyire utálta az egészet. Zöld volt az arca, mire kiértünk, és folyton csak azt ormolta az orra alatt, hogy nem akar itt lenni. Végül megcsináltuk az anyagot, és sikere is lett.
Most pedig itt fekszik, hiányzik a fél feje, és csak annyiban egyezik a mostani helyzet a múltkorival, hogy ugyanolyan színe van az arcának. Hamuszürke, és élettelen. Sosem láttam még ismerős arcot a boncasztalon. Soha nem is akartam. A legrosszabb rémálmaim szólnak ilyesmiről. A tiszta gondolkodásom már réges régen alábbhagyott.
Féltem Gáborra nézni. Féltem attól, hogy hiába nézem, nem elevenedik meg. Nem kel fel. Annyira buta gondolat.. Elvégre mitől kelne fel. Halott.
Elnézést kértem a többiektől, és a vécébe rohantam. Azt hiszem, a múlt heti ebédem is kiadtam magamból. Vulgárisan fogalmazva úgy okádtam tele a mosdót, mint a murányi kutya. Sebaj, ez még menthető. Jéghideg vízzel mostam arcot, mély levegőt vettem, aztán visszamentem.

 - Csináljuk - szikét fogtam, és egy csipesszel arrébb toltam Gábor vértől csatakos haját, hogy a lőtt sebhez férjek. Lenyeltem a torkomat mardosó epét, és megtúrtam a szikével a sebet, hogy jobban lássam, mekkora károkat okozott.
 - Mit lát? - hajolt mellém Hubbard. Nem akartam, hogy rájöjjenek, hogy hánytam, így elfordultam, míg válaszoltam. Bár, azt hiszem nyilvánvaló a rókázásom.
- Mint az előző.
- Sorozatgyilkosra gyanakszik?
- Igen. Ez biztos.
- Mi lehetett az indítéka? - hajolt a fejhez Hubbard is.
- Én - válaszoltam határozottan, és figyelmen kívül haguyva Brian hápogását, a szikét a fémasztalra dobva kimenekültem a boncteremből.

Csak nem volt kedvem elmagyarázni, amit én sem értek. Még.
Nem tudom, ki lehet az az ember, és miért akarja tönkretenni az életem. Vagy én leszek az utolsó? Talán ez az utolsó állomás. Én.
Bevágódtam a kocsimba, és hazahajtottam. Fogalmam sincs, hogy sikerült hazavezetnem, alig láttam a könnyektől, de végül csapódott a bejárati ajtó is mögötem. Azonnal kikapcsoltam a telefonom. Bekapcsoltam a tévét, és amekkora baromi szerencsém van, a Sherlock ismétlése ment. Normális esetben ennek örülnék, de most nincs kedvem Benedicthez.
Mégsem kapcsoltam el, csak magamhoz vettem a literes csokifagyit, és azt is leszartam, mikor a fehér selyemblúzon kötött ki egy kanállal.

Miért mindig velem történnek ilyesmik? Ki a franc lehet?
Oké, a múltam kb. annyira patyolat, mint egy terepjáró, ami most jött egy hegyi útról, esőzés után. Semennyire, segítek.
Lássuk be, ha valaki ujjat húz az ukrán prostimaffiával, nem számíthat túl sok jóra, de még a hatodik dédunokái sem. Kellemetlen dolgok, bevallom. Bár lennék inkább valami Zs kategóriás vámpírvadász, aki max. a helyi vámpírgórétól félhet. Nem, nem lehetek Anita Blake. Francba. Bár jobban belegondolva tényleg szarul állna a fekete haj. És utálom a fegyvereket. Menő lőni, de az emberek abba sosem gondolnak bele, hogy milyen kurvára fáj, ha meghúzza a kezed lövés után. Oké, nem leszek Anita Blake.
Szóval marad a maffia. Már nem is emlékszem, hogy kezdődött.

Valaha nekik dolgoztam. Karót a szívembe. Én sem vagyok tökéletes...

- Ki az? - nem tudom, minek kell megzavarni, de ha csak csekket hoz, azonnal megölöm.
- Benedict - mégis a csekket választom. - Kérlek, Vivi.
- Nem jó ötlet.
- Nem beszélhetnénk meg ezt odabenn? - kelletlenül sóhajtottam, de feltápászkodtam, és ajtót nyitottam.  - Köszönöm.
- Kerülj beljebb.
- Vivi... Nézd, tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom, de szeretnék kettőnkről beszélni.
- Eltaláltad, nem megfelelő. És olyan sincs, hogy kettőnk. Ne haragudj, de nemrég halt meg egy ismerősöm. Nem halaszthatnánk ezt el?
- Sajnálom, de nem bírom... Láttalak azzal a férfivel, és tehetetlen voltam. Nem mehettem oda hozzád, hogy megrázzalak, hogy nem a megfelelő ember mellett állsz. Nem az az ember ölel, csókol, akinek kéne.
- Szerinted kinek kéne? - fáradtan dörzsöltem meg az orrnyergem. Most nem akarom ezt. Tudom, hogy Benedictnek igaza van, de nem kell, hogy ezt tudja is.

Lassú, bizonytalan lépést tett felém. Óvatosan fogta az arcom a két tenyere közé. Elszállt minden. Nem volt kedvem vele vitatkozni. Csak élveztem, hogy miliméterekre van tőlem, forró lehelete az arcomat csiklandozza.
Nem tudom, hogy akartam-e, vagy csak nem volt már erőm hozzá, de hagytam, hogy megcsókoljon.

1 megjegyzés:

  1. Hú, hát én alaposan le voltam maradva... Mármint, te jó ég, el sem hiszem, hogy megemlítettél egy bejegyzésben, mintha tényleg eltűntem volna! Pedig szegény Niall is ott volt, és Jake! Hát ez nagyon édes tőled, így utólag is megjegyezném:D

    Szegény Ben[edict] is hogy pofára esett azóta.. (jut is eszembe, nem írtam hozzá, de az egy jópofa párbeszéd volt. Mintha magamat hallanám, egy idegesítő nyomulós alakkal beszélgetni:DD Biztosan ezt érdemelte?:D)

    Tetszik a szerepben Theo, olyan misztikus idegen típus, de egy pillanatig sem gyanús. (Egyébként pedig, micsoda céda ez a Vivi... tudom, hogy Theo így meg Hurts úgy, de nem érzi erkölcstelennek, hogy ezt tegye Benedictel?)

    Jelenleg nincs pontos ötletem, valószínűleg nem ismerem az emberünket, vagy nem emlékszem rá korábbról.

    Néha Vivi megmozdulásai - annak ellenére milyen képzett és okos - kicsit tehenész lányos. Mármint murván botladozni magassarkúban? Leenni magad fagyival? és ami a legrosszabb... kapcsolatot színlel Benedictnek... de ez önzőség ebben a formában. Mert miután szegény nyeregben érezte volna magát, kapott egy igazi (kézzel fonott) KOSARAT, de nagyon gonosz módon, még engedik azt is lehozni, hogy "együtt vannak"? Ezzel megalázza egy világ előtt:(( (egyébként nem vagyok ilyen együttérző vele, csak úgy tűnik:DD)

    Erről a kibontakozó félben lévő szálról nem teszek említést, amíg különösebb betekintést nem nyerünk, így mára ennyi voltam. Mostmár ideje nekiállni a következőnek kéremszépen!

    ~xx

    VálaszTörlés